Hálás vagyok Editnek, hogy a NIAn keresztül visszacsempészte a tánc önfeledtségét az életembe. Számára a NIA életenergiát és az alkotás örömét is jelenti. Az általa vezetett NIA órák mindig játékosak, vagányak és nőiesek, közvetlen személyiségének köszönhetően, a karantén idejére az online világba kényszerült órákon is úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül és egy térben táncolunk.

Mesélj kérlek, a NIAról!

A NIA (Neuromuscular Integrative Action), egy holisztikus mozgásrendszer, amit egy amerikai fitneszedző házaspár, Debbie és Carlos Rosas hozott létre a 80-as években. A harcművészetek (Tai-chi, Teakwondo, Akido) a tánc (jazz-tánc, Modern-tánc, Duncan tánc) gyógyító technikák (jóga, Alexander technika, Feldenkrais módszer) elemeiből inspirálódik az 52 alaplépés.

A NIA koreográfiák fókuszában mindig valamilyen képesség áll, amit éppen fejlesztünk. A mozgáson túl vizualizálunk, hangokat adunk ki, érzelmeket fejezünk ki. Akik előszőr jönnek gyakran aggódnak, hogy a koreográfiát nem fogják tudni követni, de valójában nem a tánclépéseken van a hangsúly, hanem hogy otthon érezzük magunkat a testünkben és örömérzet jöjjön létre. Amikor elengedjük az elvárásainkat és csak az érzékelésünkre figyelünk csodákat élhetünk meg. A tánc szinte meditációvá alakul, a mozgás pedig mindig jó hatással van az egészségünkre, ezért válik a tánc öngyógyító technikává.

Hogy találtál rá a NIAra?

13 éve született meg az első gyermekem, az új helyzet és más családi kihívások miatt szükségem volt valamire, ami kimozdít a nehézségekből. Korábban jártam kismama jógára, amit nagyon kedveltem, ezért oda mentem vissza baba-mama jógára, de ebben már nem éreztem olyan jól magam, ezért más mozgásforma után néztem. Amikor NIA tánc órát láttam kiírva gondoltam kipróbálom, bár nem tudtam, hogy pontosan mi is az. Amikor elmentem az órára, nem volt bátorságom bemenni egyedül, ezért inkább toboroztam magamnak társakat és így barátokkal közösen visszamentünk. Az első alkalom után teljesen beszippantott a NIA varázsa és a következő öt évben, gyakorlatilag heti háromszor jártam táncolni. A párom nagyon élvezte, hogy feltöltve jövök vissza az órákról, ezért is mindig támogatta, hogy menjek.

A tanítás kezdetben egyáltalán nem is jött szóba, mert nem szeretek szerepelni vagy több ember előtt beszélni. Viszont egyre többen mondták, hogy szeretik nézni a lépéseimet és jól tudják követni a mozdulataimat, ezért végül beadtam a derekamat és elvégeztem az oktatói képzéseket.

A NIA volt az első találkozásod a tánccal?

Gyerekkorom óta szerettem táncolni, emlékszem, amikor 4-5 évesen bakelit lemezen hallgatom az akkori slágereket, pl a Neoton familiát, és táncoltam magamban a tükör előtt. Nagyon szerettem volna jazz balettet táncolni, de a szüleim nem engedték. A tánc sokáig hiányzott az életmből, de végül 30 éves korom körül ismét rám talált. Mostanában, amikor online órát tartok és kiteszem a telefonom az ablaküveg elé, és látom ahogy táncolok, mindig beugrik az a gyerekkori kép, amikor a tükör előtt táncoltam, csak azóta eltelt pár év, de ugyanazt az örömöt érzem most is, mint akkor.

Bármilyen tánc tudja ugyanazt az örömöt adni a számodra?

Amit csak a NIAban találtam meg az a játékosság, nagyon szeretem azokat az elemeket, amikor vizualizálunk és használhatjuk a képzeletünket, így varázsolunk történeteket magunknak, pl: pillangókat kergetünk, vagy békákat kerülünk ki az úton. A gyermeki énünket mindig jó elővenni, mert az mindig segít kikerülni a befásult mókuskerékből.

Mit jelent számodra a NIA?

Számomra ez a levegő, akkor is csinálnám, ha nem tanítanám. A való világban nekem az a nehézség, hogy mindig rohanok valahová vagy agyalok valamin, a NIA képes ebből kikapcsolni, segít áramolni, újra töltődni életenergiával. Amikor csak a zenét hallom már elkezdek mozogni és a mozgás rögtön kiránt az elme szüntelen csacsogásából. Amikor édesanyámat súlyos betegségben nemrég elvesztettük, akkor is a NIA segített, hogy tartsam magam abban a nehéz lelki helyzetben.

Számodra nem csak a NIA az egyetlen szerelem...

Számomra többféle szerelem létezik, mert a munkámat is nagyon szeretem, 18 éves korom óta a turizmusban, főként légitársaságoknál dolgozom. Alkotni szeretek, mert az alkotás kiegészít engem, akár gyöngyökből készítek ékszereket, akár táncolok.

nia_edo.jpg

A karantén kezdetekor, az offline világból az online világra váltottatok és létrehoztátok a NIA Otthon Facebook csoportot. Mik a tapasztalatok több, mint egy év távlatában?

A Shiftben öt lány tartott órákat a lezárások előtt. Nagyon szeretjük, hogy a NIA órákon túl ez a hely többről is szól, itt fontos az összekapcsolódás, barátságok alakulnak, sőt van egy pár, akik itt ismerkedtek meg és azóta már esküvőjük is volt. Ezek a közvetlen élmények sokat jelentenek nekünk, de az online világban az a jó, hogy azon keresztül olyan helyekre is el tudtunk jutni, amire máshogy nem lett volna lehetőség. Változatlanul az a célunk, hogy segítségükre legyünk az embereknek abban, hogy jól érezzék magukat. Nagyon örülünk azoknak a visszajelzéseknek, amikor arról számolnak be, hogy fizikai sérüléseik jöttek rendben, valakinek például elmaradt a porckorong műtétje. Ilyenkor tudjuk, hogy a kihívások ellenére is érdemes folytatnunk a küldetésünk. Ugyanakkor tagadhatatlanul várjuk amikor ismét akár a szabad ég alatt is táncolhatunk, mert látni a kék eget, érezni a fűvet a talpunk alatt és táncolva összeolvadni a természettel az egy csoda, és nagyon felemelő érzés.

Mit köszönnél meg magadnak azzal kapcsolatban, hogy a NIA az életed része lett?

Hálás vagyok magamnak, hogy nem menekültem el az első alkalommal, nyitott tudtam maradni, annak ellenére, hogy volt bennem ellenállás a NIA spirituális vonásaival szemben, de hajlandó voltam ezen túllépni.

Mi lett jobb az életedben amióta NIAzol?

Előfordul, hogy túlsúllyal küzdök, ami miatt régen sok mélypontom volt. Amióta NIAzok megbarátkoztam a testemmel és otthon érzem benne magam. Bár nem hordok szoknyát mégis sokkal nőiesebb lett a kisugárzásom. A tánc segített megszeretni az életemet, azt, aki vagyok. Örülök, hogy megbékéltem magammal és a tükörképemmel, amiben nagy szerepe volt annak, hogy tükör előtt táncolunk.

Zucker- Fenyő Edit

Fekete öves NIA tánctanár

NIA Otthon csoport a Fbon:

https://www.facebook.com/groups/niaotthon