Andi ruhatervezőként, magenta nadrágot álmodott nekem királykék blúzzal, amit viselve mindig egyedinek érzem magam. Andi személyiségéből árad a nyugalom, beleérző képessége, és szakami szeretete pedig mindig elvarázsol. Az élet úgy hozta, hogy szakmájának most egy másik területén jeleskedik és kosztümöket, jelmezeket készít fő-szabászként, nagy költségvetésű filmek szereplőinek. Andi történetéből kiderül, hogy az élet mit meg nem tesz azért, hogy a kívánságaink teljesüljenek.

Mikor kezdődött nálad a ruhák szeretete?

Nagyon korán kezdődött a rajongásom a ruhák iránt, alsó tagozatos voltam, amikor megkaptam az első divat újságjaimat. Ahogy nézegettem a ruhákat, lemásoltam a kis divatrajzokat magamnak és nagyon érdekelt, hogy ezekből a rajzokból, hogyan lesz aztán ruha. Édesanyám kilós ruhaboltból szerzete be nekem az anyagokat, amiket leterítettem a földre és ösztönszerűen elkezdtem rájuk rajzolni az általam kigondolt kezdetleges szabásmintákat. Amikor egy Burda magazinhoz jutottam, abban már kész szabásmintákat is találtam. Ahogy kinyitottam azt a hatalmas térképet, rajta a különböző ruhák szabásvonalaival, képes voltam felismerni, hogy melyik szabásminta, melyik ruhához tartozik.

A következő lépés már a varrás volt. Emlékszem, hogy pl a gallér, a mandzsetta, a gomblyukak mekkora kihívást jelentettek, de valahogy azokat is megoldottam. Végül nem kis döbbenetet okozva, de nagyon büszkén az általam készített ruhákba kezdtem járni az iskolába.

Gondolom a pályaválasztás nem okozott problémát?

Teljesen egyértelmű volt, hogy ebbe az irányba megyek tovább. Sőt, van egy történetem, ami meghatározóvá vált a pályám folytatását illetően.

Általános iskolai ballagásomra készültem cipőt vásárolni, amikor a Váci utcánál egy ruhabolt kirakata előtt megálltam, és gyönyörködni kezdtem az álomszép ruhákban, el voltam képedve, hogyan lehet ezeket a ruhákat ilyen szépen elkészíteni. Ahogy ott álltam, eldöntöttem magamban, hogy én erről a szakmáról mindent meg akarok tanulni.

Hol tartasz most ebben a mindent megtanulni folyamatban?

Eredetileg a saját kis szalonomban dolgoztam, ahol egyéni megrendelésre készítettem ruhákat, saját tervek alapján. Úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, nem vágytam más fajta munkára. 2012 körül azonban a körülmények változtatásra kényszerítettek, de fogalmam sem volt, hogy merre induljak tovább és komoly kétségbeesésben voltam a jövőt illetően. Végül megcsörrent a telefonom és egy kedves kollegám keresett meg azzal, hogy lenne -e kedvem egy film forgatáson a jelmeztervező mellett, fő-szabászként dolgozni. Gyakorlatilag egyik napról a másikra a filmiparban találtam magam.

Hogy élted meg ezt a váltást?

Nagyon rosszul, évekig nem találtam a helyem és nem éreztem jól magam ebben a közegben. 

A divat területéről érkeztem, ami nagyon más, mint a filmes kosztüm és jelmez világa. Korábban a saját ütememben tudtam dolgozni, teljesen önállóan, itt alkalmazkodnom kellett több szempontból is, más életritmust, új rendszert kellett kialakítanom az életemben. Rettenetesen nehezen engedtem el a korábbi életemet és fel is tettem magamnak a kérdést, hogy mégis minek vagyok itt?

És mire jutottál, minek vagy ott?

A korábban elmesélt gyerekkori élményem segített megérteni a helyzetemet. Felismertem, hogy ahova kerültem az a 14 éves kori kérésem szerint történt, hiszen én mondtam annak idején, hogy erről a szakmáról mindent meg akarok tanulni. Akkor értettem meg, hogy ami velem történik az sorsszerű, nekem most itt van dolgom és lehetőségem, hogy új dolgokat tanuljak a szakmáról. Megértettem, hogy ez mekkora fejlődési lehetőség, hogy elsajátítsak bizonyos technikai fogásokat, amire korábban nem volt alkalmam. 

Mesélj egy kicsit arról, hogy mivel foglalkozol pontosan?

Fő-szabászként én felelek azért, hogy a tervekből, ötletekből megvalósuljanak a ruhák. Nagyon fontos, hogy ezek a ruhák biztonságérzetet adjanak és segítsék a színészt belehelyezkedni a szerepébe. A kényelem is fontos szempont, mert egy kényelmetlen ruha nagyon zavaró vagy feszélyező tud lenni egy hosszú forgatási napon. Az alkotói szabadságom viszont a tervezőtől függ, változó, hogy mekkora önállóságot kapok.

Mi volt még számodra fontos felismerés az évek során?

Két-három év telt el mire eljutottam odaáig, hogy a jelmezkészítés területén még jobban is kezdtem érezni magam, mert nagyobb volt a mozgástér, színesebbnek, sokrétűbbnek találtam szakmailag a feladatokat. Aztán rájöttem mekkora szerepe van a korábbi tervezői tapasztalataimnak és ez segített abban, hogy vállaljam fel magam, és legyen bátorságom beleállni a saját ötleteimbe, anélkül, hogy visszafognám magam. 

Korábban azt hittem végleg el kell engednem számomra fontos dolgokat, például az Aura Soma tanulmányaimat, vagy a flamenco gyakorlását, de rájöttem, hogy ezek csak ideiglenesen kerültek háttérbe. Ahogy ezek a felismerések megtörténtek, elkezdtem jól érezni magam.

Mi segített ebben a folyamatban?

Egyrészt a szakmai szeretet, mert a szakmámra elsősorban küldetésként, hivatásként gondolok, nekem a ruhakészítés a misszióm. 

A kezdeti terveid, vágyaid az idők során, hogyan értékelődtek át?

Az én eredeti vágyam egy saját szalon volt, ahol egyedi ruhákat tervezhetek és készíthetek. Ruhatervezésnél mindig a karakterből indultam ki, az egyéniségre koncentráltam. Az intuícióm segítségével kapcsolódtam a belső világukhoz, ezért könnyen tudtak azonosulni a ruhákkal, nem volt számukra idegen a viseletük. Nem is a terveim voltak a fontosak, hanem az, hogy a ruhákkal tudtam adni és támogatni az önbizalmukat. Nekem az elismerés adja a sikerélményt, és az örömöt, függetlenül attól, hogy az egy világsztártól vagy egy hétköznapi embertől kapom. Azt hittem, hogy el kell engednem, ezt az eredeti vágyamat, de közben vannak jelek, amik azt súgják, hogy vissza fogok még térni ehhez a típusú munkához. 

Mik ezek a jelek?

A munkám során, könnyen meditatív állapotba tudok kerülni és ilyenkor érkeznek gondolatok, érzések. Például egy szabászati könyvet lapozgattam, amikor szembe jött velem egy szó, majd egy hozzá kapcsolódó sugallat, hogy ez lehetne akár, egy ruhamárka neve is. Fel kellett ismernem, ha ilyen ötletek érkeznek hozzám, akkor erre oda kell figyelnem és amikor eljön az ideje ezekből később kiindulhatok. Bár nagyon szeretem, amit most csinálok, de azt érzem, hogy idősebb koromban más életformát szeretnék magamnak. A karantén időszak is segített elgondolkoznom a folytatáson és elkezdtem nagyon komolyan a jógával foglalkozni, és egy jóga oktatói képzéshez is csatlakoztam. Nagyon örülök, hogy most lehetőségem van lépésről -lépésre felkészülni életem egy következő szakaszára.

Milyen ruhában látod magad, amikor ismét saját szalonod lesz?

Talán most fog elkezdődni egy olyan változás a világban, amikor a tervezésben az anyagválasztás, a hordhatóság és a fenntarthatóság fontossága lesz elsősorban a meghatározó, ezért én a műanyag világból a természetközelihez szeretnék visszatérni, és a természetes irányba indulnék tovább. Kérdésedre válaszolva pedig, egy nagyon szép letisztult, hófehér ingruhában látom magam, ami természetes, finom pamut anyagból készül.

Bencsik Andrea

Ruhatervező, filmes fő-szabász