12 éves lehettem, amikor a magyar tanárom, azzal a lehetőséggel keresett meg, hogy a Magyar Rádióba gyerekriportereket keresnek és szerinte érdemes lenne jelentkeznem.

A felvételi előtt a Nagymamám azzal bátorított, hogy legyek természetes, úgy válaszoljak, mintha vele beszélgetnék. A jó tanács segített, kifejezetten formában voltam a helyzetgyakorlatok közben.

Amit a következő években a Kölyökrádióban megéltem maga volt a kreatív áramlás. Nem tudtam róla, hogy ez az érzés, amikor önmagam lehetek. Amit kitaláltam megvalósíthattam, lubickoltam a mikrofon adta lehetőségekben.

Azt hittem, hogy a médiában fogom megtalálni a további utamat és a pályaválasztáson túl vagyok. Nem így történt másfele vitt az utam és egyik munkahelyváltás követte a másikat, nem találtam a helyem, ami többször is komoly egészségügyi problémában mutatkozott meg.

Az önismerethez nyúltam segítségért, hogy mindinkább kiteljesíthessem magam.

Kirakósjátékom következő darabja, hogy ismét azt csinálom, amiben előszőr találtam meg az áramlást: kérdezek és történeteket adok át, amit most egy blog formájában teszek.

Olyan történeteket keresek, melyek nemcsak szórakoztatnak, hanem vezetnek is. Arra inspirálnak, hogy határok és korlátok nélkül éljük az életünket. Arra vagyok kíváncsi, hogy történeteim hősei: hogyan csinálták? Hogyan találtak rá hivatásukra? És valóban az egész Mindenség összefog, hogy elérjük célunkat, ha a saját történetünket éljük?

Szeretek beszélgetni, szeretek másokat inspirálni, szeretem a nem látszódó pontokat összekötni, legszebb álmom válik valóra amikor mindezt egyszerre tehetem és közben ezt mások is hasznosnak találják.

„Azt szeretném tenni veled, amit a tavasz tesz a cseresznyefákkal.” Neruda